2010. december 20., hétfő

Vaizardok

Vaizardok

Mi is az a Vaizard?

Olyan Shinigami-k, kik a Hollow-okéhoz hasonló erőre (és másra) tettek szert egy veszélyes, ismeretlen módon. Ugyan alakjuk teljesen emberi maradt, de képesek, úgymond „Hollow-alakot ölteni”. Ez a Hollow-alak nem éppen olyan, mint az Arrancar-oknál. A Vaizard-ok testileg nem változnak meg, az ő „átalakulásuk” kimerül egy maszk megidézésében és felvételében. A Soul Society bűnözőkként tekint rájuk, a Hollow-ok pedig érthető okokból (mivel lényegében minden Vaizard Shinigami) nem fogadták be őket, ezért kitaszítva élnek, renegátként az emberi világban.

Születés

Eddig egy módszer ismert*, miként válhat egy Shinigami Vaizard-dá, de ez egy kockázatos, és fájdalmas eljárás. Egy ismert Vaizard-ról tudunk, aki ily módon tett szert erre az erőre: Kurosaki Ichigo. A módszer lényege, hogy le kell degradálni lelket egy „egyszerű emberi lélekké”. Ehhez persze szükség van egy testre is, mivel csak akkor lehet egy Shinigami lelkéből emberi lélek, ha kapcsolódni tud egy giagi-hoz (csak így születhet meg újra az a bizonyos lánc). Kurosaki Ichigo esetében a következő történt: elpusztították a lánc tövét és a „Chi tengerének” nevezett területet (mely nagyjából a gyomorszáj környékén van). A lelket pedig egy testhez kötötték, majd magasfokú Kidou-val kezelték sérüléseit. Ez csak egy lehetőség, feltehetően léteznek még más módszerek is a lélek „átalakítására”… A következő lépéshez először is el kell vágni a láncot a lélek és a test között, majd szükség lesz egy szintén magasfokú Kidou-val létrehozott területre, hol pusztán az idő múlásával lebomlik a lánc, így Hollow-vá változtatva minden emberi lelket ki bent tartózkodik, és persze már nem kötődik a testhez. Ha az egyén képes felülkerekedni a Hollow-on, és rábukkan a Shinigami erejére, mielőtt végleg átalakul, akkor lényegében már Vaizard lesz. De itt még nem ér véget a dolog, mert amint feljebb szó esett róla a Hollow erő mellett valami másra is szert tesznek, melyet úgy neveznek, Belső Hollow…

Belső Hollow

Lényegében az a Hollow, akin egyszer már felülkerekedett a Vaizard, de sajnos ez még nem elég. A Belső Hollow-ot „igába kell fogni”, különben az egyén egy gyengébb pillanatában előtörhet, és átveheti az irányítást. Ehhez ugyancsak szükséges némi külső segítség. Többek között egy varázslat, mely a Vaizard-ot a saját, belső világába „száműzi”, hogy ott harcoljon a Hollow-al. Ekkor ajánlatos elkülöníteni a külvilágtól, mert miközben belül a Hollow énjével harcol, addig kívül megindul az átalakulás, melynek következtében a Vaizard mindent el akar pusztítani, ami az útjába kerül. Az elkülönítés legjobb módja egy védőfal emelése közé és a külvilág közé, de ilyenkor még mindig fennáll az a veszély, hogy az egyén áttöri a falat, ezért nem árt, ha „lefoglalja” valaki. Ha a Vaizard a teljes átalakulás előtt (ami nagyjából egy óra) legyőzi a Hollow-ot, akkor teljesen urává válik az átváltozásoknak, és onnantól kezdve igazi Vaizard-ról beszélhetünk.

Technikák

Először is a Vaizard-nak meg kell tanulnia előhívni magából a Hollow-ot, mely az elején csak rövid ideig lehetséges, de hosszas gyakorlás után képes lehet akár órákig is tartani ezt az állapotot. Ilyenkor szemei befeketednek, arcán megjelenik a jellegzetes Hollow maszk, mitöbb Hollow hangján beszél. Ez, így alapjában véve hatalmas löketet ad az erejének (minden téren), de még ezután is van hova fejlődni, ugyanis ebben az állapotban képes használni az olyan Hollow-technikákat, mint például a Cero.

Hollow-technikák

Cero [nulla] – Egy energianyaláb, melyet különböző testrészek felől lehet indítani, pl.: kéz, száj, ujjak, satöbbi… A legtöbb Vaizard általában a kezéből indítja, de képesek a Zanpakutou-jukból is lőni vele. Működési elvéről nem sokat tudunk, de valószínűsíthető, hogy az egyén saját erejét használja, nem pedig a környezetéből gyűjt hozzá lélekszemcséket.
Bala [lövedék] – Ugyan még nem láttuk, hogy Vaizard használta volna, de elképzelhető, hogy képesek rá, ugyanis lényegében a Cero egy fajtája, azzal a különbséggel, hogy sebessége jóval nagyobb, sebzése viszont sebességével arányosan csökken.

*Van még egy módszer, amelyet Aizen használt egy merénylet során, de pontos adatokat nem tudunk róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bleach OP 1 ~A kezdetek zenéje~